Az elkövető

Kérlek, mondj pár szót magadról!

Sosem jeleskedtem a bemutatkozásban, még az oviban is nehezemre esett elmotyogni magamról pár szót az első napon. Ha tehetném, a "tettek többet mondanak a szavaknál"-klisé mögé rejtőznék, és tudjátok mit? Meg is teszem, elvégre azért nyitottam a blogot, hogy beszámoljak a gaztetteimről, avagy szeretett szereplőim ellen elkövetett agymenéseimről és merényleteimről. 

Megtudhatnánk, mivel vádolnak?
 
Két éve kezdtem a randalírozásomat Bloggerföldén, az első blogom A lázadás kezdete címet viseli. Egyúttal ez volt az első nagyobb lélegzetvételű történet, amit megírtam, és utólag visszagondolva bátran állíthatom, hogy azóta sem szívattam meg úgy karaktereket, mint a főszereplő Katie Hope-ot. Ja, igen, mielőtt elfelejtem, enyhén szadista hajlamokkal rendelkezem, de pánikra semmi ok, nem fertőző, és csak a szereplőim számára halálos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Országok viadala című blogom, amit két, hasonlóan furcsa fétisekkel megáldott barátnőm társaságában vezettem egészen 2017 tavaszáig. Mindkettő történet az Éhezők viadalán alapult.

Hm, szóval fanfictionök... Most is valami hasonlót tervezel? 

Mondhatjuk úgy is, bár ez a blog sok mindent magába foglal majd. Tudjátok, néha fárasztó bent ragadni egy világban, mindig ugyanazokkal a karakterekkel dolgozni, ezért is jó, hogy vannak novellák. Elég sok darab porosodik a fiókomban gépemen, és úgy gondoltam, itt az ideje a nyilvánosság előtt is felvállalnom a gaztetteimet. 

Kérlek, ne sértődj meg, de úgy érzem, csak jártatod a szád. Mégis, mit követtél el, és ki ellen? 

Ez egyelőre maradjon az én titkom. Annyit elárulhatok, hogy rengeteg novella pihen a tarsolyomban, és mind tartogat meglepetéseket. Te jó ég, miért nem mondta senki, hogy ilyen nyomasztó ez az interjú-dolog? Képtelenség úgy beszélni az írásaimról, hogy ne tűnjek beképzeltnek, és ne is húzzam le magam... 

Ezek szerint nem bírod az interjúkat? 

Neeeem, ezt egy szóval sem mondtam. Sőt, ami azt illeti, IMÁDOM őket. Ezért is találtam ki, hogy alkalomadtán felkeresek egy-egy bloggert, és felteszek neki néhány kérdést - csak hát, ugye, a mai világban semmit sem adnak ingyen. Az írótól először is egy novellát kérek, amit a neve alatt fel is tűntetek a blogon. Így ő is nagyobb ismeretségre tesz szert, én meg jól másra kenhetem a bűntetteimet. 

Szabad tudnom, hogy milyen típusú novellákra számítsunk tőled? 

Van itt minden. Éhezők viadala-folytatás, amit egy iskolai pályázatra adtam be, egy blogos versenyen elindított írás, egy Teen wolf-novella egy párossal, akikről szerintem én hittem el egyedül, hogy komolyra fordulhatnak köztük a dolgok (chh, naiv vagy, Maja) egy történet, amit a latin-fakt inspirált, meg egy másik, amiben a karaktereim megelégelik, hogy folyton rájuk jár a rúd... Egyszóval minden, amiről eddig nem beszéltem. 

Szóval minden, amit Tankwall titkol... 

Pontosan :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése