A Játékmester ajánlata

Sziasztok! 

Akik régebb óta, konkrétan a kezdetektől követik a blogos pályafutásomat, bizonyára ismerik A lázadás kezdete című történetemet. Ez volt az első befejezett írásom, aminek tényleg rengeteget köszönhetek - a barátaim egy részét, akikkel máig napi szinten beszélek, számtalan kedves, biztató szót, támogatást, és persze sírást, amikor aranyosan megöltem egy-egy kedvenc karakteremet. (Ja, Maja nyolcadikban is pszicho volt.) Szerettem, és a magaménak éreztem, még ha "csak" fanfiction volt is. Viszont így, komolyabb fejjel visszagondolva (Hehe... hehehe.. he.), rájöttem, hogy nem hibátlan az a történet. Sőt, vannak benne hibák, klisék, életszerűtlen lépések. Talán a legfurcsább elem az, hogy a két főszereplő, Katie és Alex túl gyorsan talált egymásra, és míg az egyik pillanatban ki akarták nyírni egymást, a másikban nevetgélve cseverésztek. Arra is elég furán jöttek rá, hogy szerelmesek egymásba. 

Na, de mit csinál a blogger, ha rájön, hogy benézett valamit, de már úgy-ahogy tud fiú szemszögből írni? Hát megírja a másik szemszöget, és rámutat, hogy talán mégsem minden olyan rózsaszín és virágmintás az Aréna háza táján, mint ahogy azt szegény Katie gondolta. 

Jó olvasást, és előre is bocsánat a Hoperson shipperektől!!! 

Puszi, Maja

Tartalom: a Negyedik Körzet Kiválasztottja különös levelet kap, ami nem csak Panem jövőjét, de egykori szövetségeséhez fűződő viszonyát is megváltoztathatja. A kérdés már csak az, él-e az ajánlattal. 

Szereplők: Alex Emerson

Időpont: 2017. december

Egyéb megjegyzés: - 

**** 

Lélegzik. Néhány napja az összeomlástól mentettem meg. Tegnap Cara kínzásától. Az interjúk óta mást sem csinálok, csak próbálom életben tartani a nyomorult fejét.

Tizenkét órával ezelőtt azt kívántam, bár sose látnám többet Katie Hope-ot. Max, amikor kivetítik az arcképét az égboltra. Nem akartam megölni, de reméltem, hogy meghal. Gyorsan. Fájdalommentesen. A szokásos bénázása nélkül. Úgy, hogy örökké kitörlődjön az emberek emlékezetéből.

Sosem hittem volna, hogy ő hozhatja el az ország szabadságát. Nem áll szándékomban kihasználni, de mégis, ez a levél… nem gyanús, ez a probléma. Gyanúsnak kéne lennie, elvégre az egyik Játékmester írta. Plutarch Heavensbee. Finnick túl sokat dumált a pasassal ahhoz, hogy ne vágjam le, benne van a csávában. Ő is egy a lázadók közül, akárcsak a mentorom. Belülről bomlasztja a rendszert. Nem rossz taktika, de a lebukása egyet jelentene a halálával, egy egész estés show-műsor keretében.

Csak a szokásos Snow-féle szadizmus.

Szánalmas.

Nehéz gondolkodni. Nehéz, ha egy ájult szőkeség fekszik melletted – és sajnos nem azért került ebbe a helyzetbe, mint a Negyedik Körzet titkos szegleteiben. Még nehezebb, hogy tudod, meg kellene ölnöd – elvégre, ezt érdemli a Körzettársad gyilkosa. Ám ez semmi ahhoz képest, hogy azt kérik tőled, szeress bele a lányba.

Fel kell kelnem, hogy tisztán lássam a helyzetet. Minduntalan a levélen tartom a tekintetem, úgy keresem az apró betűs részt. A csalit, az átverést. Heavensbee érthetően fogalmazott, az elvárt nyálas bájolgások nélkül. Nyers tényeket közölt az idióta maszlagok helyett.

„Katie Hope közellenség lett. A szerencsétlen lány a Hetedikből a döntőig menetelt, és tudtán kívül belekeveredett a lázadásba. A Tizedikben róla beszélnek. De ez nem elég, Mr. Emerson. Ahhoz, hogy kitörjön a forradalom, egyesülnie kell a népnek. Ezért kérem a maga segítségét. Játssza el, hogy szereti Katie-t! Bármit bevethet, hogy az emberek elhiggyék, nem ellenségei egymásnak! Ez az egyetlen módja, hogy segítsen.

Ha megteszi, maga is nyer. A lány meg fog halni, de Ön, Mr. Emerson, túléli a Viadalt, és biztonságban tudhatja az öccsét. Meglátásaim szerint Ön a legmegfelelőbb Kiválasztott arra, hogy elindítson valamit, amire már 73 éve nem volt példa.”

Érzelmi zsarolás, nem kérdés. Azt hiszi, belemegyek a pitiáner játékába, ha felhozza Jaredet. Tudja, hogy az öcsémért bármire hajlandó vagyok… akár arra is, hogy szerelmet valljak ennek az ostoba libának.

Nem fogok belemenni. Hála Hope-nak, pontosan tudom, milyen érzés, amikor a szövetségesed átver. Még Snow-nak sem kívánnám, hogy átélje ezt. Jó, neki talán mégis, de Hope-nak nem. Nem gonosz a csaj, de maradjunk annyiban, hogy a hajszíne a szellemi képességeire is erős hatást gyakorolt. Nem érdemli meg, hogy hazudjak neki.

Szabálytalan köröket írok le a parton. Nem mehetek túl messzire, a végén Katie képes, és magától belegurul a vízbe. Tök felesleges vigyázni rá. Meg is ölhettem volna. Meg is ölhetném! Na, akkor nézne egy nagyot Heavensbee, Johanna meg betörné Finnick képét. Legalább megszabadulna egy időre a szeretőitől. Mindenki jól járna.

A tenger zúgása elhomályosítja az elmémet. Lehunyom a szemem, és a víz csobogására gondolok. Mármint, az igazira. Annak, amit a Kapitólium alkotott, köze sincs a valósághoz. Bűzlik a vegyszerektől, alig akad benne néhány hínár, és az íze is más. Sós, de nem érzem benne az otthonomat. Nem látom a közelben sündörgő árusokat, ahogy halbűzzel terítik be a Körzetet. Nem hallom a halászokat, ahogy útra kelnek a frissen felavatott hajójukkal. Nem feszülnek meg az izmaim egy nagyobb rakomány cipelése miatt. Nem vigyorodok el a csábos pillantások és a tengerparti flörtölések miatt. Nem üvöltök rá Jaredre, hogy ne ússzon már olyan messzire. Nem ölelhetem magamhoz az öcsémet.

Ez nem a valóság. Egy rohadt börtön, semmi több! Nem az otthonom… ez nem én vagyok!

Jared, Jared, Jared.

Jared…

Túl sok vér tapadt a kezemhez. Még fog is, de nem Katie Hope-é. Őt más küldi majd az örök vadászmezőkre. Tiffany, Pablo, vagy a gyerek a Harmadikból, nekem aztán édes mindegy. Én csak eljátszom, hogy a Viadal tönkre vágta az idegrendszeremet, és az orvosok másodfokú ízlésficamot diagnosztizáltak nálam.

Összegyűröm a levelet. Hogy tovább húzzam Heavensbee idegeit, még a hullámok közé is vetem a papírt, ami a szabadságomat jelenti. Aztán lassú, megfontolt mozdulatokkal életem szerelméhez lépek, és elhúzok egy tincset az arcából. Olyan meggyötörtnek tűnik. Vajon felismer, ha felébred? Fel fog ébredni egyáltalán?

El fogják hinni, mindannyian. Az ostoba fővárosiak, a vezetőség, a mentorok, a Körzetek, és ami a legfontosabb, Katie is. A nyálukat csorgatva figyelik majd a játékunkat. A Viadal felpörög, a nép fellázad. Én pedig megnyerem ezt a szart, és biztonságban tudom az öcsémet. A forradalom meg kirobban magától, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

– Finnick! – mondom egy sejtelmes mosollyal az ajkamon. – Ha még belefér a kasszába, küldhetnél egy gyűrűt, amikor Katie magához tért.

Az eljegyzés két ellenfél közt egyenes út a lázadáshoz.