2017. szeptember 10., vasárnap

Kovács Petra: Azt mondod, ne adjam fel?



              Percy nem érezte a kezét.
A fagyos, véráztatta földön feküdt, látta, tényleg látta, ahogyan jobb keze még rendíthetetlenül markolja Árapályt, de érezni már semmit nem érzett. Sem kívül, sem belül.
Már a második szörny haladt el mellette, s ha jól látta, volt pár taláros alak is, aki holtnak titulálva a félvért tovább szaladt, egyenesen a csata közepébe. Amilyen borzalmas hangjai voltak ilyen távolságról is, olyan csodálatos fényeket árasztott – legalábbis Percy hosszú percekig a fejét sem tudta megmozdítani, már úgy érezte, valaki direkt akarja azt, hogy csak arrafelé tudjon nézni, és láthassa meghalni nemrég szerzett barátait.
Mindent látott, látott ő mindent, az olykor felvillanó ezüst és zöld fényesőt, a bronz és arany távoli csillogását, sok ismerős, a tömegből olykor-olykor előbukkanó narancssárga felsőket, és persze a vért.
Mindent hallott, hallott ő mindent, az ocsmányabbnál ocsmányabb teremtmények ordítását, a hol-hol elhangzó parancsokat, a fegyverek zörejét, az idegen szájakból elhangzó latin szavakat, és persze a halálsikolyokat.
Nem érzett, nem érzett ő semmit. Nem érezte a fájdalmat, nem érezte arcán az oda hulló hosszú, fekete tincseket, a februári levegő csontig hatoló hidegét, és persze a megbánást sem. Viszont a sebes, piszkos arcán csordogáló forró könnycseppeket, azt nagyon is érezte.
Égette bőrét, égette az elbukás szégyene, és ő csak nézte tovább a harcot, míg a cseppek szaporán hullottak.
Csipp csepp csöpp. Neville, Jason, Nico.
Csipp csepp csöpp. Annabeth, Draco, Hermione.
Csipp cse-
Percy egy taláros alakot pillantott meg, nyomorúságosan vánszorogva el az események középpontjából, s ahogyan egyre tovább csak őt nézte, egyre feltűnőbb lett, hogy ez a bizonyos alak felé közeledik.
A hatalmas füsttől nem látta az arcát, próbálta még jobban szorongatni Árapály markolatát, de nem ért el semmi hasznosat, amikor pedig a fiú odaért, nem is akart elérni semmit rajta kívül. Még talán egy félmosolyt is megengedett magának.
        Potter.
     Jackson – biccentett aprócskát a másik, hangja rekedt és elhaltan csengett. – Mit képzelsz, mit csinálsz?
        És te? Megzavarod egy hérosz elhalálozását.
        Te meg egy varázslóét. Halj meg arrébb.
        Én adtam fel előbb, és dőltem ki. Te halj meg arrébb.
Gyenge és siralmas, fájdalommal teli nevetés tört fel belőlük, majd némult is el pillanatokkal később. Harry leült, nézte a lehunyt szemmel fekvő félistent, aki valószínűleg már csak a halál meleg és lágy ölelésére várt.
        Egyikünk sem fogja feladni, Percy – szólalt meg végül. – Nem ma. Nézz már rám! – emelte meg a hangját, legalábbis amennyi maradt belőle.
Percy lassan nyitotta ki szemét, és nézett bele a fiúéba. Minden egyes alkalommal, amikor csak ránézett, egy tükör előtt állva érezte magát, a zöld ugyanazon árnyalata ragyogott le rá, ha nem még annál is zöldebb. Harry egész arca az otthon érzetét keltette Percyben. A Félvér Tábor térdig érő romjait látta a hajában, de a tengert az íriszében, és a világot az egész lényében.
Semmi pénzért nem kívánt volna belelátni a fiú fejébe, aki csak hunyorogva nézte a többi talárost elbukni, egyik kezében törött pálcáját szorongatta, másikban szintén keserves állapotú szemüvegét. Vajon kiket gyászol most? Gyászol egyáltalán valakit?
Nyerhetünk. – Harry folytatta, és látván Percy lenéző tekintetét a feltételes módra, nyersebben indult neki újra. – Nyerni fogunk.
Nincsenek itt nyertesek, Potter – suttogta.
Majd lesznek.
Értsd már meg, itt csak túlélők lesznek, jó esetben. Még jók a lábaid, fuss, amilyen messze csak lehet, amerre már az istenek se látnak el, csak keress biztonságos helyet – Percy halkan hadart, jó néhány hangot elharapott.
A túlélés győzelem. És van az a rossz hírem számodra, Jackson, hogy ma mindketten túléljük.
A félvér ismét lehunyta a szemét. Megint érezte az égető nedvességet, megint érezte, ahogyan lassacskán elkezdett lecsordogálni.
Csipp csepp csöpp. A csata hangjai szörnyűek voltak, és egyre közelebbiek.
Csipp csepp csöpp. Harry, Harry, Harry.
Harry, Harry, Harry.
Szóval te sosem adod fel, nem igaz?
Harry halovány mosolya beragyogta az éjszakát.
Amíg Percy Jackson él, addig Harry Potter sem adja fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése